A lényeg 3 percbe sűrítve
Fontos, hogy ez nem alapképzés, ez alapozó képzés, ami automatikusan beszámítható lesz az E tanúsítvány megszerzésekor, amint megfelelsz a bemeneti feltételeknek vagy abban az esetben, ha jelenleg időben vagy összegben nem engedheted meg Magadnak a 250 órás szakképesítő alapképzést.
Fontos, hogy a modelleknek nem lehet semmiféle krónikus betegsége, nem állhatnak folyamatos orvosi és/vagy gyógyszeres kezelés alatt és a szájmodelleknek, ha van esetleg herpeszre való hajlama, azt egyeztetnünk kell, ebben az esetben 800 mg-os TELVIRAN szedését írjuk elő.
A szemhéjas modelleknek nem lehet fent műpillájuk és nem érkezhetnek lencsével, illetve hozzanak szemüveget. Az összes terület esetén nagyon fontos, hogy a tetoválandó területbe és az azt környező 2 cm-en belül kóros szövetszaporulat vagy vírusos, bakteriális elváltozás nem lehet.
A modellek korrekciója már mindenkinek a maga feladata, ez lehet a portfólió egyik eleme is akár.
Az alap(ozó) képzés során minden eszközt biztosítunk, az ár tartalmazza és a modellektől pedig nem kérünk pénzt!
1995-ben végeztem kozmetikusként, majd még ugyan ebben az évben – Magyarországon az elsők között – sajátítottam el a sminktetoválást egy neves német cég tanfolyamán.
Mivel az édesanyám szintén kozmetikus, kicsi gyermekkoromtól fogva abban nőttem fel, hogy jártam vele a szakmai tanfolyamokra, kiállításokra, így kialakult bennem is a szakmám iránti alázat és maximalizmus.
Ebben a szellemben végeztem sorban a különböző cégek tanfolyamait, ahol a sminktetoválás gyakorlatát, a színelméletet és minden olyan újdonságot megtanultam, amelyek – úgy gondolom – elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy igényes és jó munkát végezhessek.
1997-ben és 1999-ben megszületett a két gyermekem, ezt az időszakot is a tanulásnak szenteltem, kozmetikus szakoktatóként diplomáztam a főiskolán, így az utóbbi években már oktatással is foglalkozom.
Az utóbbi 28 évben rengeteg szemöldök-, szem- és szájkontúr sminktetoválás született újjá a kezeim és a munkám által, valamint sajnos nem egyszer javítottam mások által elrontott sminktetoválásokat.
A legnagyobb sikerélmény pedig az, amikor évek múltán is azt jelzik vissza a munkámról, hogy szeretik, elégedettek vele és folyamatosan küldik a rokon.
Éves bevételed töredékért egy új szakmát kapsz a kezedbe, mellyel bővítheted vállalkozásod vendégkörét!
A képzés előtt legkésőbb 2 héttel előleg megfizetése szükséges (a képzés díjának 50 % -a) vagy a megrendelő űrlapon keresztül, vagy készpénzben személyesen az üzletben. Előleg fizetése nélkül az időpont törlésre kerül.
Az alap(ozó) képzés díja: 500.000,- Ft + 33.000,- Ft regisztrációs díj a FAR rendszerbe.
A regisztrációs díjat a tanfolyam elvégzése után kell megfizetni!
A képzések napi 8 órában történnek, előre egyeztetett időpontban kezdődnek a Puebeau Akadémia oktatóközpontjában.
A tanulók az általunk biztosított sminktetováló gépükkel dolgoznak a tanfolyam során, ezért feltétlenül hozd magaddal a gépedet minden alkalomra! A sminktetováló gépen kívül minden szükséges eszközt, anyagot, oktatási segédletet biztosítunk. A modellek intézése a tanuló egyéni feladata és felelőssége.
Létszám: max 3 fő, esetenként egyéni oktatás
A tanfolyam sikeres elvégzését tanúsítvánnyal igazoljuk, azonban fenntartjuk a jogot, hogy az oklevelet nem adjuk át olyan tanulónak, aki nem jelenik meg minden előírt oktatási napon, nem végzi el a feladatokat a Tőle elvárható legnagyobb gondossággal és körültekintéssel, illetve a kiadott oktatói utasítások alapján, valamint bármely gyakorlati részt hiányosan vagy egyáltalán nem végez el.
Product | Subtotal |
---|---|
3+1 napos technikai képzés - Egy összegben × 1 | 500000 Ft |
Subtotal | 500000 Ft |
Total | 500000 Ft |
Add le ezen az oldalon található űrlapon keresztül a jelentkezésed és jelöld be, hogy egy összegben vagy két részletben szeretnéd kiegyenlíteni a képzés díját.
Jelentkezésed után rendszerünk automatikusan küld egy DÍJBEKÉRŐT, melyen az utaláshoz szükséges adatok rajta vannak.
Befizetésed után számlát állítunk ki, melyet a jelentkezésben megadott e-mail címedre küldünk el.
Fontos, hogy a tanfolyamon csak úgy tudsz résztvenni, ha a képzés díjának 50%-át legkésőbb a képzés időpontja előtt két héttel befizeted!
Készpénzes fizetés üzletünkben lehetséges.
Kozmetikus végzettséget igazoló dokumetnum.
A Purebeau Akadémia technikai képzése 3 + 1 napos. Ez 3 + 1 x napi 8-10 órás intenzív privát képzést jelent. Igény szerint, ha valaki tudja magáról, hogy a koncentrációs képessége vagy a családi körülményi (pici gyerek stb) nem teszi lehetővé ezt az intenzitást, akkor természetesen tudjuk napi 6 órában is tartani, ebben az estben 4+1 napos a képzés.
Mit jelent a plusz 1 nap?
Az alapképzés után javasoljuk, hogy mindenki kezdjen el önállóan dolgozni, gyakorolni. Ezt egy ún. portfólió készítéssel kell/érdemes dokumentálni. Mindhárom területen (szem, száj, szemöldök) javasolt legalább 3-4 vendégen elkészíteni a tanult technikákat, ennek során mindenki rájön, mi megy picit nehezebben és a plusz 1 napon azt a technikát vagy területet fogjuk erősíteni, valamint átbeszéljük a portfóliót. Ez későbbiekben, ha a jogszabály érvénybe lép, akkor az E tanúsítvány megszerzéséhez is jó alap lesz.
Ennek a tanfolyamnak az elvégzésével elkezdhetsz gyakorolni barátnőkön, rokonokon. Ezt a jogszabály és a programkövetelmény nem tiltja.
Mivel ez nem alapképzés, így önálló munkakört nem tölthetsz be vele.
Viszont a későbbiekben ez a tanfolyam beszámításra kerül a „E” tanúsítvány megszerzéséhez, mellyel később vizsgázni tudsz!
A Hatóság a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 2/B. §-a alapján az Ügyfél számára a felnőttképzési tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt megadja, és az Ügyfelet E/2022/000153 nyilvántartási számon – az alábbi adatokkal
– felveszi a felnőttképzők nyilvántartásába: B/2021/001705
A PUREBEAU Akadémia rendkívül hatékony oktatási módszerének kulcsa az egyénenkénti oktatás.Hiszen az elméletet szinte mindegy, hogy 2 fül vagy 22 fül hallgatja, viszont a gyakorlati oktatásnál viszont nem, mert soha nincs két egyforma tehetségű tanítvány vagy két azonos munkatempóban dolgozó.
Egyes helyeken 5-10 tanítvány van egyszerre, az oktató pedig továbbra is egyedül van. Figyelembe vesszük az ő képességét, tehetségét a sminktetováláshoz és minden ahhoz szükséges mozzanathoz, a munkatempót, a modellek számát és az elvégzendõ vizsgafeladatokat is rászabjuk.
Folyamatosan együtt dolgozunk a modelleken, ezzel állandó visszacsatolást kap a modelltől, hogy az oktatóhoz képest pl. jobban nyomja, jobban húzza vagy éppen kevésbé. Azokon a tanfolyamokon, ahol 4-5-10 tanítvány van egyszerre, nem lehet, nem tud az oktató egyénileg foglalkozni a tanítványokkal, így azok csak a látvány után próbálják megtanulni a sminktetoválás egyes lépéseit a gyakorlatban.
Sajnos a keresett kifejezésre nincs találat. Próbálj meg egy másik helyre keresni, vagy a térképen válassz ki egy hozzád közeli átvételi pontot